Miért a Valvoline az első számú kenőanyag márka?

2016-ban 150 éves a világ legrégebbi olajmárkája, a Valvoline™

A márka magas “életkora” persze sokaknak furcsának tűnhet, hiszen még az autók korszakát megelőző időkbe nyúlik vissza. A történet eleje nem is a négy kerékűekhez kötődik, hanem a mozdonyokkal kezdődött. A különleges esemény alkalmából a márka történetének legfontosabb állomásait gyűjtöttük össze.

  • 1866: Doktor John Ellis megalapítja a Valvoline-t, miután felfedezi a desztillált nyersolaj különleges kenőképességeit, amiket a mozdonyok hűtésére használ fel. Ezzel Ellis a világ első kőolaj alapú kenőanyagát alkotja meg, amit 1873-ban be is jegyeztet.
  • 1895: Az első Észak-Amerikában rendezett autóverseny. A futamot a Valvoline által támogatott, kéthengeres, másfél lóerős autó nyeri meg.
  • 1900-as évek eleje: Egyre több autóban, például a legendás Ford T-Modellben is Valvoline motorolajat használnak, a Ford esetében ráadásul ez a gyár által támogatott kenőanyag is.
  • 1939: a Valvoline kifejleszti az X-18-as olajat, az első univerzális motorolajat a világon.
  • 1942-1945: a Valvoline motorolajok a II. világháborúban is kulcsszerepet töltenek be, számtalan járműben használják kenőanyagként a márka termékeit.
  • 1950: A Kentucky-i Ashland Oil Inc. felvásárolja a Valvoline-t, amivel az innováció egy új korszaka indul meg. A Valvoline bevezeti az első All-Climate™ olaját, amivel többé nincs szükség évszakonként-i olajcserére.
  • 1965: A Valvoline bevezeti első versenyekre készült olaját. A különleges összetétel jobban védi a motorokat még az olyan, nagy terhelést kapó autók esetében is, mint az Amerikában ekkor népszerű izomautók. Az olajat számtalan versenysorozatban – például Formula 1 – is használták, és mindmáig az egyik legtöbbet eladott verseny olaj a világon.
  • 1970-es és 1980-as évek: A Valvoline elképesztő versenyeredményeket ér el. 1970-ben az Indy 500-at nyeri meg, 1972-ben a NASCAR Daytona 500-at, majd 1978-ban megszerzi első Formula 1 világbajnoki címét.
  • 1990-es évek: A Valvoline ismét a fejlesztés élvonalában – az olajmárka 1996-ban bevezeti első szintetikus olaját, a Durablend™-et. Az olaj különleges kenést biztosít a kor kisebb, ám nagyobb fordulatszámú motorjainak.
  • Korai 2000-es évek: Míg a legtöbb versenytárs csak az új motorokra fókuszál, a Valvoline valami különleges áll elő. Bevezetik a Maxlife™ olajat, amit kifejezetten a sokat futott autókhoz készítenek. Ugyancsak 2000-ben a Valvoline megnyeri a rangos World Rally spanyol versenyét is.
  • 2010-2014: A Valvoline nem pusztán globális növekedést ér el, de olyan versenyeken teszi próbára magát, mint a Dakar, vagy a WTCC, ahol több nyertes csapatot is támogat. Bevezetik a NextGen™ olajat is, amit energiatakarékos módszerrel gyártanak.
  • 2015: A Valvoline tovább növekszik, egyúttal az Ashland Inc. bejelenti, hogy különálló, tőzsdén is jegyzett céggé alakítja az olajmárkát 2016 végéig.

A Valvoline egyébként még olyan nagynevű márkáknál is korábban indult, mint az 1876-ban bejegyezett Budweiser, az 1886-ban indított Johnson & Johnson vagy az 1892-es General Electric. Egyéb izgalmas számok is vannak a 150 éves történelemben. Mint Craigh Moughler, a Valvoline nemzetközi vezérigazgató-helyettese jelezte: „úgy becsüljük, hogy a Valvoline immár 8 milliárd gallon olajat állított elő, és több mint egy milliárd autót, kamiont és motorbiciklit látott el kenőanyaggal.”

Élen a kutatásban

Az Ashland világszerte kiterjedő laboratóriumi hálózata a nemzetközi minősítések szintjét meghaladó kiváló teljesítményekre képes kenőanyagokat fejleszt és tesztel. A Valvoline kenőanyagok felhasználói biztosak lehetnek abban, hogy berendezéseik a lehető legjobb teljesítményre lesznek képesek.

Egy évszázadon túl a minőség jegyében

Több mint 140 év sikerei birtokában a Valvoline termékeit és szolgáltatásait a földkerekség számtalan pontján élő és dolgozó hűséges vevők milliói az elsők közé rangsorolják.

Miért növekszik a motorolajok szerepe?

A belsőégésű motorok egyre inkább eltérő követelményeket támasztanak a kenőanyagokkal szemben. Napjaink járműveit korszerű megmunkálási technológiák, új konstrukciós megoldások, növekvő futásteljesítmény és szervizciklus, valamint egyre inkább eltérő üzemeltetési feltételek jellemzik. A Valvoline kenőanyagok nemzetközi ipari szabványokat meghaladó minőségi jellemzői garantálják a kifogástalan teljesítményt és a motorok minden kétséget kizáró védelmét. A tartós minőség Dr. Ellis egy olyan márkát hozott létre, amely a folymatos megújulást és a minőséget képviseli. Amíg a járműipar folyamatosan fejlődik, szenvedélyünk és az egyre jobb megoldásokra való törekvésünk napjaink kiváló minőségű Valvoline termékeiben tükröződik.

A SZERECZ AUTÓALKATRÉSZ KERESKEDÉS 1993-óta forgalmazza a Valvoline termékeit, szoros kapcsolatot ápolva a mindenkori magyarországi forgalmazóval.
Szerecz Tibor 1995-ben az akkori importőr jóvoltából a Valvoline központjában is járt.
A Valvoline hivatalos magyar forgalmazója az SG Consult Kft, a Szerecz Autó Kft pedig biztos forrásból, tőle szerzi be a Valvoline termékeket.

A Valvoline kenőanyagok 1993 óta vannak forgalomban Magyarországon, üzletünk azóta megszakítás nélkül forgalmazza a teljes termék skálát.

Saját autóinkban és eszközeinkben teljes megelégedéssel használjuk a Valvoline termékeket! Szinte minden járműhöz tudunk megfelelő terméket ajánlani.

Milyen Valvoline olaj kell az ön járművébe? Itt kiválaszthatja!

VALVOLINE ONLINE VÁSÁRLÁS

További információk:

VALVOLINE személygépkocsi motorolajok
VALVOLINE motorkerékpár olajok
VALVOLINE haszongépjármű olajok
VALVOLINE hajtóműolajok